A bal oldalon levő plusz jelre kattintva nyílik meg a megfelelő információ!
Az alábbi linkekre kattintva téma szerint szűkíthető a tudásanyag.
A magyarországi siket közösség tagjai többségének elsődleges nyelve a magyar jelnyelv, e tapasztalati tényt azonban nem tükrözik a siket gyerekek korai nyelvelsajátításának, illetve az oktatás-nevelés mindennapi intézményes gyakorlatának a körülményei. A tanulmány áttekinti a jelelő/siket közösség fogalmához kapcsolódó terminológiai gyakorlatot, a közösség főbb jellemzőit, tekintettel arra, hogy a jelelő közösség tagjai nemcsak siketek, hanem hallók is lehetnek. E közösség sokszínűségéből adódóan a jelnyelv gyerekkori első-, illetve másodnyelvi elsajátítása létező jelenség, ezért a tanulmány a bimodális kétnyelvűség neuro- és szociolingvisztikai hátterére is kitér. A nemzetközi és a legújabb hazai, a JelEsély projekt keretében született eredmények alapján a tanulmány a hazai siketoktatás újragondolását járja körül.
A magyarországi siket közösség tagjai többségének elsődleges nyelve a magyar jelnyelv, e tapasztalati tényt azonban nem tükrözik a siket gyerekek korai nyelvelsajátításának, illetve az oktatás-nevelés mindennapi intézményes gyakorlatának a körülményei. A tanulmány áttekinti a jelelő/siket közösség fogalmához kapcsolódó terminológiai gyakorlatot, a közösség főbb jellemzőit, tekintettel arra, hogy a jelelő közösség tagjai nemcsak siketek, hanem hallók is lehetnek. E közösség sokszínűségéből adódóan a jelnyelv gyerekkori első-, illetve másodnyelvi elsajátítása létező jelenség, ezért a tanulmány a bimodális kétnyelvűség neuro- és szociolingvisztikai hátterére is kitér. A nemzetközi és a legújabb hazai, a JelEsély projekt keretében született eredmények alapján a tanulmány a hazai siketoktatás újragondolását járja körül.
Forrás: Elektronikus Periodika Adatbázis
Francois Grosjean elismert szakértője a kétnyelvűségnek és behatóan foglalkozott a siketek kétnyelvűségével kapcsolatban is. Az alábbi blogbejegyzés Grosjean professzortól származik, aki röviden összefoglalta, számára mit is jelent a jelnyelv és hogy miért fontos siketek számára a kétnyelvűség.
“Minden nyelvésznek van egy “aha”-élménye a saját pályáján. Az enyém akkor volt, amikor bevezettek a jelnyelv és a siketek világába. Egyszerűen lebírt engem ennek a vizuális-gesztus nyelvnek a szépsége úgy, mint a siket emberek történelme. Számos tévhit lengi be a jelnyelvet, például az, hogy univerzális (ténylegesen viszont számos jelnyelv van, akárcsak számos siket közösség), hogy ez kézbeszéd (ez a nyelv vizuális-gesztus nyelvi rendszerként sok mindenben eltér a hangzó nyelvektől), hogy csak konkrét fogalmakat tud kifejezni (egyszerűen csak meg kell nézni a jelnyelvi költészetet ahhoz, hogy megértsük, mennyire gazdag és szimbolikus tud lenni), és így tovább.
A jelnyelv használói gyakran kétnyelvűek – az egyik nyelv a jelnyelv (mint például az amerikai jelnyelv) és a másik pedig a halló többség nyelve (például az angol), gyakran az írott formájában. Ezt bimodális kétnyelvűségnek nevezik. A kétnyelvű siketek számos ponton hasonlítanak a halló kétnyelvűekre: sokszínűek (némelyikük kulturálisan siketek, némelyikük nagyothallók, némelyikük még hallók is), sokan nem tekintenek magukra kétnyelvűként, a nyelvüket különböző célokra használják, az élet különböző területein, különböző emberekkel, és különbözőképpen kommunikálnak attól függően, hogy az, akivel beszélgetnek, egy- vagy kétnyelvű.
Vannak nézőpontok, amelyek miatt a siketek kétnyelvűsége speciálisnak számít és ezek közül az egyik az, hogy nincs széleskörű elfogadottsága a siketeknek kétnyelvűségre való jogának. Emiatt világszerte számos siket gyerek nem kap esélyt, hogy jól képződjön mind a jelnyelvből, mind egy hangzó nyelvből a legkorábbi életévétől fogva. Részükre egy tisztán hangzó nyelvi oktatás van még akkor is, ha közülük sokan nem biztos, hogy alaposan elsajátítja a hangzó nyelvet. Ennek következményeként problémájuk van a kommunikációban azokkal, akik számítanak az ő életükben.
Sőt, friss kutatások számos előnyét mutatták ki annak, ha hagyják siket gyerekeket ismerni és használni a jelnyelvet és a hangzó nyelvet egyaránt. Ez az optimális kombináció, ami elősegíti nekik, hogy megfeleljenek az igényeiknek, ilyen pl. minél korábban tudjanak kommunikálni a szüleikkel (először jelben, aztán idővel, hangzó nyelven is), fejlődjenek a kognitív készségei, jussanak hozzá a világismerethez, teljeskörűen kommunikáljanak a környező világgal és illeszkedjenek be a két világukba.
A gyerektől függően a két nyelv különböző szerepet tölthet be: némely gyerek jelnyelvben lesz domináns, mások viszont hangzó nyelvben, megint némelyek kiegyensúlyozottan mindkét nyelvben. Csak úgy mint más kétnyelvű gyerekek, használni fogják a nyelvüket a mindennapi életükben és különböző fokozatokban bár, hozzátartoznak majd a két világhoz – jelen esetben a halló és a siket világhoz.
Meglehetősen általános eset, hogy számos szakember, akik siketséggel foglalkoznak (orvosok, beszéd-nyelvdiagnoszták, tanárok, stb), úgy mint szülők részéről, hogy elfogadják, a jelnyelv tudása akadályozza a siket gyerekekben a hangzó nyelv fejlődését. Ez szerencsétlen nézőpont, amikor most már elfogadott nézet, hogy az első nyelv – amit természetesen megszereznek, legyen az akár jelnyelvi vagy hangzó nyelvi – nagy hatással van a második nyelv elsajátítására és használatára.
A siket gyerekek esetében – függetlenül attól, hogy van cochleáris implantátumuk vagy nincs – a jelnyelv minél korábban használható a kommunikáció céljára, miközben elsajátítja a hangzó nyelvet; használható az érzelmek kifejezésére, a dolgok elmagyarázására úgy, mint más nyelvekről való kommunikációra; és a jelnyelven megszerzett nyelvi készségek, mint például a diskurzusszabályok ismerete vagy a jelírás révén elsajátított általános íráskészségek átvihetők a hangzó nyelvre. Ez megmutatkozik abban, hogy minél jobbak a gyerek képességei jelnyelven, annál jobban tudja a hangzó nyelvet.”
Források:
- Grosjean, Francois (2010). Bilingualism, biculturalism, and deafness. International Journal of Bilingual Education and Bilingualism, 13 (2), 133-145.
- Plaza-Pus, C. and Morales-López, E. (2008). Sign Bilingualism: Language development, interaction, and maintenance in sign language contact situations. Philadelphia and Amsterdam: John Benjamins.
(forrás: https://www.psychologytoday.com/blog/life-bilingual/201103/sign-language-and-bilingualism)
Az esetleges fordítási hibákért elnézést kérünk!
A volt gyarmatbirodalmakban sok helyen ma is a gyarmatosítók jelnyelvét oktatják a siket diákoknak. De egészen furcsa kombinációkra is van példa: hogyan került Botswanába a német és a dán jelnyelv? A csak jót akaró segélyszervezetek halálra ítélhetik a helyi jelnyelveket…
A köztudatban az él, hogy a jelnyelvek használói gyakran elnyomott helyzetben vannak, a jelnyelveket magukat pedig számos veszély fenyegeti. De igaz-e ez minden esetben? Hogyan viszonyulnak a különböző jelnyelvek e tekintetben egymáshoz? Vannak-e olyan országok, ahol több jelnyelv létezik, de közülük nem mind élvez privilégiumokat? Ilyen helyzetek a beszélt nyelvekkel kapcsolatban rendre előfordulnak, elég csak Magyarországra gondolni, ahol például a romani vagy a beás a magyarral szemben gyakran hátrányt szenved. De kevéssé köztudott, hogy létezhet jelnyelv is más jelnyelvekhez képest hatalmi pozícióban. Márpedig számos országban láthatunk hasonlót…
A cikk további részét a nyest.hu-n olvashatod
Néhány jelnyelv iránt elkötelezett jelnyelvi aktivista és szakember 2014 második felében megalapította a Magyar Jelnyelvtudományi Egyesületet, amely 2015. januárjától hivatalosan bejegyzett szervezetként kezdhette meg működését.
Magyarországon ma a jelnyelvet használó közösség adja a harmadik legnagyobb nyelvi kisebbséget. Tízből kilenc ember meglepődik ezen, sokszor még a tizedik ember is némileg hitetlenkedő vagy kérdő tekintettel reagál erre a kérdésre, holott ezt tényként kezeljük. Magyarországon szép számmal vannak siket és nagyothalló emberek, amit a 2011-es népszámlálás is alátámaszt, ugyanis a Központi Statisztikai Hivatal szerint összesen több, mint 8500 adatközlő vallotta magát siketnek, illetve legalább 60 ezer honpolgár nagyothallónak. Természetesen, nem derül ki, hogy hányan vannak azok, akik nem vallották be a saját érzékszervi fogyatékosságukat. Még kevésbé, hogy jelnyelvet használnak-e anyanyelvként vagy a mindennapi élet legtöbb színterén, mivel a népszámlálás céljára egységesített kérdőíven az anyanyelveknél a magyar jelnyelv nem szerepelt opcióként, ám egyéb kategóriában fel lehetett azt tüntetni. Kérdéses, mennyire következetesen jártak el a kérdezőbiztosok ebben az esetben. Így csak sejtjük, hogy a hallássérült közösségből legalább tízezren ismerik és használják a magyar jelnyelvet, ezen felül pedig évről-évre egyre nagyobb számmal sajátítják el a hallók ezt a nyelvet, így az ő számuk is növekszik. …
Hogyan tanulnak a siketek beszélni? Miért mozog sokszor jelelés közben a szájuk? – Szavakat artikulálnak? Hangutánzó hangsorokat produkálnak? Hogyan betűznek le neveket, idegenszavakat? Mennyire természetes jelenség jelelés közben a tátogás? Ezúttal kicsit a jelelés közben – gyakrabban vagy ritkábban – látható szájmozgás és a különféle segédkódok szerepét járjuk körbe.
Mivel a siketek aránya a hallókhoz viszonyítva csekély, ők is egyfajta kisebbséget képeznek a környezetükben, ennek a helyzetnek az egyik következménye az, hogy javarészt a hallássérültek kénytelenek alkalmazkodni a halló többséghez a kommunikáció legkülönfélébb területein. Első olvasatra nyilván furcsa, de a hangzó nyelvek éppúgy képesek befolyásolni a jelnyelveket, mint ahogy az bármely két hangzó nyelv között elképzelhető. A skála széles, az okok változatosak lehetnek. Ideális esetben egyetlen nyelv használói sem hódolnak be egy másik nyelvnek, előfordul azonban, hogy egy nyelv beszélőközössége saját nyelvét ráerőlteti egy másik nyelv használóira, vagy az egyik nyelvnek van egy-egy szavában, esetleg nyelvtani megoldásában valami vonzó, amiért mások átvesznek bizonyos elemeket.
Minek foghatók fel jelelők közléseinek egységei? Egy jel = egy betű? Egy jel = egy szó? Egy jel = egy mondat? Ha két kezet használnak a jelelésben, az vajon többet, mást jelent, mintha csak az egyik kezüket emelik fel? És miért mozog sokszor jelelés közben a siketek szája? Igaz-e, hogy a jelnyelvekben nincsenek szófajok? Van-e, lehet-e egyáltalán mindenre jel?
Amikor laikusok siketeket látnak beszélgetni utcán, villamoson, üzletben, múzeumban, sokakban felmerül, vajon egy-egy mozdulat minek feleltethető meg? Egy hangnak? Egy szónak? Egy mondatnak? Eredjünk kicsit a nyomába ennek a kíváncsiskodó kérdésnek. De egyáltalán nem biztos, hogy egyértelmű választ találunk majd rá…
Gyerekkorában mindenki megtanul a kezén számolni. A kreatívabbak még azt is ismerik, hogyan lehet a kettes számrendszert adaptálni 10 ujjra. Régebben az egyszerű emberek számára tényleges segédeszközt jelentett az ujjakon való számolás. De vajon mi a helyzet azokkal, akik kommunikációra eleve egy gesztikuláris rendszert, a jelnyelvet használják? Ők vajon másképp, számolnak az ujjukon, mint mi?
A siketek által használt jelnyelvek sokak számára izgalmas, titokzatos kódoknak tűnnek. Az mindenki számára nyilvánvaló, hogy a jelnyelvi közlés nem hangokból, hanem mozdulatokból áll, aki ismer is néhány jelet, az talán már arra is rácsodálkozott, hogy az egyes jelek sokszor mennyire képszerűek, milyen könnyen kitalálható a jelentésük. Ezen kiinduló információk ismeretében izgalmas kérdésként merülhet fel a gondolat: vajon hogyan, mennyire szemléletesen lehet olyan elvont fogalmakat, mint a számértékek ezeken a nyelveken kifejezni?
Aki ismeri a jelnyelvet, és gyerekeket lát jelelni, számára rögtön feltűnhet, hogy valahogyan kicsit másként mozog a kezük, mint amit a felnőtt jelnyelvhasználóktól megszoktunk. Vajon miben tér el a gyerekek jelelése a felnőttekétől? Ráadásul bármennyire elképesztő, de a jelnyelvet éppolyan fázisokon keresztül lehet anyanyelvként elsajátítani, mint egy hangzó nyelvet.
Minden nyelv esetében megfigyelhetők bizonyos fázisok, amiken a gyerekek keresztülmennek, mire kiforrott nyelvtudásra tesznek szert. Ez a jelnyelv esetében sincs másként, mindennek hátterében pedig az agy érése áll: a nyelvért és a mozgásokért felelős központoknak el kell jutniuk a megfelelő fejlődési szintre, hogy képesek legyenek ellátni a feladatukat. A környezetben tapasztalható nyelvi információkat az agy nagyjából azonos feladatként dolgozza fel – akármilyen nyelvet is sajátít el a gyerek: fel kell fedeznie az egyes elemek jelentését, rá kell jönnie a nyelvtani szabályokra, és mindezeket meg kell próbálnia alkalmazni is. A mozgások esetében egy hangzó nyelv fejlődése során a hangok kiejtéséhez szükséges, a hangképző szerveket érintő apró mozgásoknak kell kellően kifinomulniuk: hová kell illeszteni a nyelv hegyét, mennyire kell szétnyitni az ajkakat, de ugyanígy a gyakorlás révén alakul ki az is, hogy a hangszalagoknak milyen állást kell felvenniük. Jelnyelv esetén viszont a kézmozdulatok létrehozásához szükséges nagyobb és finomabb mozgásoknak kell megfelelő pontossággal működniük. Mindez életkoronként előrehaladó fejlődésként figyelhető meg.
Mostantól lesznek olyan alkalmak, amikor a Himnusz jelnyelvi verziója kerül majd a nagyközönség elé. Ez talán hozzájárul majd a jelnyelv és a jelelő közösség elfogadásához, tiszteletéhez is.
A Himnusz születésének 190. évfordulója alkalmából, a magyar kultúra napján adták át a Himnusz, a Szózat és a Székely himnusz új változatait a magyarországi és a külhoni magyar általános iskolák képviselőinek az Országházban. Az MTVA közel egy éve látott hozzá az új felvételek elkészítéséhez, amelyek közül a Himnusz négyféle feldolgozásban jelent meg, ezek közül a legnagyobb visszhangot talán a leginkább újszerű kezdeményezés váltotta ki.
Mi a közös a clunyi szerzetesekben, a tőzsdeügynökökben és a siketekben? A jól informált olvasók bizonyára kitalálták, hogy mindhárom közösség valamiféle jelelési rendszert használ(t). Van-e vajon bármi közös vonásuk ezeknek a jelnyelveknek? Miért olyan nagy a jelentősége a kéz-alapú rendszereknek az alternatív kommunikációs rendszerek között? Egyenértékűek lehetnek-e a hangzó nyelvekkel?
Sokféle oka lehet annak, ha egy közösség nem vagy nem mindig a hangzó nyelvet használja rendszeres kommunikációra, hanem alternatív megoldást keres. A különböző kultúrákban meglehetősen széles palettája alakult ki a beszédet helyettesítő kódoknak: ismerünk különféle jelnyelveket, hang- és fényalapú morzét, dob- és füttynyelveket, legyező-jelzéseket, zsebkendőnyelvet. Az emberiség lényegében az összes érzékszervét kipróbálta már, melyik mennyire alkalmas üzenetek kódolására és a dekódolásra – ez alól talán egyedül csak a szaglás kivétel: az emberi kommunikáció tudatos formáiban ennek a jelentősége jóval kisebb, mint az állatvilágban. Ennek oka nyilvánvalóan az adott érzékszervünk tökéletlenebb működésében, illetve az üzenet precíz előállításának nehézségében rejlik.
Mi történik akkor, ha egy halló családba siket baba születik, s a szülők nem is tudnak jelelni? Ilyen esetben mi lesz a gyerek anyanyelve: a jelnyelv, amit nem láthatott; vagy a hangzó nyelv, amit nem hallhatott? Esetleg nem is lesz „anyanyelve”? Milyen kommunikációs stratégiák fordulnak elő a hallássérült gyerekek családjaiban?
Egy gyermek születése minden családban hatalmas élmény, egyúttal hatalmas kihívás is. Amikor a baba valamiben olyan eltérést mutat, ami nagyban befolyásolja a fejlődését, a szülők legtöbbször hatalmas traumának élik meg ezt. Az ilyen „megküzdős” helyzetek egyike, amikor egy halló család egy siket babát kap életfeladatként. Ezzel szemben egy siket kisbaba érkezése egészen más érzéseket és másfajta gyakorlatot hoz elő azokból a szülőkből, akik családjában az örökletes hallássérülés generációról generációra előfordul. Náluk a kétségbeesés helyett inkább a tapasztalatból eredő természetes hozzáállást figyelhetjük meg.
Siket szülők halló gyerekének születni több szempontból is érdekes életfeladat. Egyfelől folyamatos átjárást jelent a két világ – a hallók és a siketek, illetve a jelnyelv és a hangzó nyelv – között. Másfelől sokszor áll elő olyan helyzet, amikor a gyerek segítővé lép elő: tolmácsol, ügyet intéz. Az ilyen felépítésű családok nem tipikusak, és problémáik sem átlagosak.
Korábban már írtunk arról, hogy a siket családokba született gyerekek legfőbb kommunikációs eszköze a jelnyelv lesz, és a jelnyelvet sajátítják el anyanyelvként. Ez a gyermek hallásállapotától függetlenül így történik, tehát jelelő környezetben egy halló gyerek is főleg jelelni fog kezdetben, hiszen a szülei vele és egymással is jelelnek. A hangzó nyelvet a tágabb környezetétől (a tágabb család halló tagjaitól, gyermekközösségek tagjaitól) tanulja majd meg, akikkel az első hónapokban, illetve az első életévekben kevésbé intenzív a kapcsolat. (Hasonló a helyzetük a siket–halló vegyes családokba születő halló gyerekeknek is, annyi különbséggel, hogy ott a jelnyelv mellett a hangzó nyelv kicsivel több teret kap, hiszen itt az egyik szülő ezt a nyelvet is használja a gyerekkel, így ő egyszerre mindkét kódot megismerheti.)
A magyar siketek nem egyformán jelelnek, mégis megértik egymást! Ugyanarra a jelentésre néha párhuzamosan több forma is kialakult, mivel a jelnyelvnek több változata létezik (földrajzi terület, életkor, műveltség szerint). Kevés olyan jel van, amit az országban mindenütt egyformán használnak, de van átjárhatóság az egyes változatok között.
Mindenkinek van személyes tapasztalata arról, hogy az ország különböző területein kicsit másképp beszélnek az emberek. Hasonló a helyzet az idősebb és fiatalabb generáció közötti, főleg szóhasználati eltérésekkel – az „öregek” nem értik a szlenget. De a nyelvben ez nem „hiba”, hanem a normál működés velejárója: a beszélők maguk formálják, gazdagítják, maguk számára „méretre szabják” saját kommunikációs kódjukat. A nyelv ettől a változatosságtól gazdagabb, sokszínűbb lesz, és ez magában rejti a változásokat is. Minél többen használnak egy nyelvet, és minél nagyobb az eltérés a beszélőközösség összetételében, annál nagyobb a valószínűsége, hogy az adott nyelvnek több, különböző nyelvváltozata él párhuzamosan egymás mellett. Ezek a beszélők rétegzettségének megfelelően szűkebb földrajzi területekhez, vagy életkori csoportokhoz, műveltségi körökhöz, vagy éppen szakmákhoz köthetők. Többnyire a kölcsönös érthetőség mint kritérium dönti el, hogy két beszélőközösség azonos nyelv két változatát vagy két külön nyelvet használ-e. Sokszor azonban nehéz meghatározni, hogy mi számít nyelvjárásnak, illetve önálló nyelvnek, hiszen olykor egészen extrém különbségeket tapasztalhatunk két nyelvjárás között (például a kiejtésben teljesen eltérő kínai nyelvváltozatokat csak az írás köti össze), míg máskor két – nyelvtanban és szókészletben is – erősen hasonló nyelvváltozatot önálló nyelvként definiálnak annak használói (például a holland és egyes német nyelvjárások között minimális a különbség). A puszta nyelvi tényeket tehát gyakran felülírják a politikai szempontok.
A jelelők beszélgetés közben gyakran „pofákat vágnak”, azzal árnyalják azt, amit a kezükkel „mondanak”. A jelnyelvi szövegek létrehozásakor virtuális térképeken rajzolják fel a történéseket, képesek visszautalni a tárgyak alakjára. Az információ sűrítése ellenére nagyon precíz leírásokat képesek adni bizonyos helyzetekről.
Jelelni, jelnyelvi szöveget létrehozni többféleképpen lehet. Létezik valódi, „siketes” jelelés, de találkozhatunk a jelnyelv és a hangzó nyelv keveredéséből származó megoldásokkal is. Alapvetően a jelnyelvek teljesen függetlenek a beszélt és írott nyelvektől: saját szókincsük és önálló nyelvtani szabályrendszerük van. A jelelők gyakran alkalmaznak olyan nyelvtani eszközöket, amelyek a hangzó nyelvekben szinte ismeretlenek, mivel ezek a kezek nyelvi felhasználásából erednek, illetve a vizualitásra építenek, hiszen – szó szerint és átvitt értelemben is – ezek kézenfekvőek! Ilyen szempontból sok hasonlóságot fedezhetünk fel a különböző jelnyelvek mondattani szabályai között. A valódi jelnyelv használói ezeket a saját szabályokat alkalmazzák, amikor mondatokat hoznak létre, és például a magyar siketek nem követik a magyar hangzó nyelv szórendjét (bár bizonyos mondattípusoknál akadnak egybeesések). Valódi artikuláció, tehát bizonyos hangzó nyelvi szavak néma ejtése csak helyenként jelenik meg (zömmel tulajdonneveknél), sokkal gyakoribbak a rendkívül változatos, nyelvtani szerepű mimikák és a különleges, saját jelentéssel rendelkező szájgesztikulációk felbukkanása a jelelők arcán.
Az egyes jelek összedobálásából épp úgy nem lesz értelmes mondat, mint ahogy a szavakat sem pakolgathatjuk tetszőlegesen egymás után. A mondatalkotás a jelnyelvben is sok szabály összehangolását igényli.
Ahhoz, hogy egy mondatot megformáljunk, mindig sokféle szabályt kell egyidejűleg alkalmaznunk – bármilyen nyelvről is legyen szó. Ezek közül néhány jelentős – de már önmagában is összetett – lépés a következő: (1.) A memóriánkból elő kell hívnunk a szükséges szavakat. (2.) Azokat mondanivalónknak és az adott nyelv szabályainak megfelelően valamilyen sorrendbe kell állítanunk. (3.) És ahhoz, hogy ezt a szó-sorozatot ki is mondjuk ténylegesen, még szükség van a hangsorok kiejtésére, és a szavak hangsúlyozására is.
Ki gondolta volna, hogy a tagadást a magyar jelnyelvben is fejrázással fejezhetjük ki a legegyszerűbben? Az sem meglepő, hogy a kiegészítendő kérdéseket a kérdőszóról ismerjük fel. De mi a helyzet az eldöntendő kérdéssel? A cikk végére közelebb kerülünk ahhoz, hogy a Hufnágel Pistiről szóló klasszikus kérdést is jelnyelvre fordíthassuk.
Legutóbb azt mutattuk be, milyen lehet a magyar jelnyelv állító kijelentő mondatainak szórendje. Az alábbiakban azzal foglalkozunk, hogy hogyan tehetünk fel jelnyelven kérdést, illetve hogyan tagadhatunk jelnyelven.
A jelnyelvben különböző eszközök állnak rendelkezésünkre a mondatok összekapcsolásához. Fura módon néha ott is mondatokat kell összekapcsolni jelnyelven, ahol a hangzó nyelvben egy egyszerű mondat is elég.
A közelmúltban bemutattuk, milyen lehet a magyar jelnyelv állító kijelentő mondatainak szórendje. Később arra is kitértünk, hogy miképp fejezhető ki a jelnyelvben a kérdés és a tagadás. Az alábbiakban bemutatjuk, hogyan kapcsolhatóak össze a tagmondatok összetett mondatokká, illetve a mondatok szöveggé.
Ha két embernek magyarul két különböző vezetékneve van, még nincs kizárva, hogy jelnyelven ugyanaz legyen a családnevük. Cikkünkben fény derül arra, miért nevezhetnek valakit ROSSZ BORnak, és az is, hogy milyen volt az első KATI.
A névadás a legtöbb közösségben a mai napig különleges esemény: van, ahol maga a névadás aktusa is ünnepi kereteket kap, más családok számára viszont nem annyira a ceremónia, inkább a név kiválasztása okoz fejtörést és izgatottságot. Sok kultúrában a neveknek mágikus szerepet tulajdonítottak, ezért adtak ún. totem- vagy védőneveket, illetve áhított tulajdonságot jelentő bókneveket – e tekintetben nemcsak a legendás indián nevekre (Támadó Sólyom, Vörös Felhő) gondolhatunk, de akár az ősi magyar névadás is példa lehet (Nemvaló, Bátor). Ezzel szemben ma már sokkal inkább a jó hangzás, a divat, illetve az adott név mintaként szolgáló más viselői nyomnak a latban. Azonban az mindenütt közös, hogy egy újszülött nem sokkal a világra jövetele után a közösségtől nevet kap, és ezt a nevet a közösség hivatalosan is elfogadja.
Mai cikkünkben intim részleteket tudhatnak meg olvasóink. Kiderül, hogy szerzőnk neve sokkal jobban hangzik jelnyelven, mint magyarul, és azt is eláruljuk, hogy hívják jelnyelven azt az urat, akit annyit láthattak már a jelnyelvről szóló cikkeinkben.
Korábban már írtunk arról, hogyan jelelhetőek el a hivatalos magyar nevek. A következőkben olyan névjelekről lesz szó, melyek a hivatalos névtől függetlenül keletkeztek.
Az igazán tipikus jelnevek egyik fele valamely külső sajátságra épül, amely viselőjének jellegzetes vonása, és a szűkebb közösségben csak rá jellemző; ehhez hasonló, amikor valamilyen jellemző viselkedés válik a névadás központi elemévé. Az ilyen tulajdonságok névjelként való kiemelése kicsit olyan, mintha az illetőről karikatúra készülne, hiszen egyetlen jellegzetességet nagyít fel, a kép összességében mégis igaz és találó. A közelebbi és régebbi közszereplők közül ide sorolhatóGorbacsov a fején látható májfoltjával; vagy éppen Torgyán József a vastag tokájával.
Illik-e átmászkálni jelelve beszélgetők között? Mikor illik papírgalacsinnal megdobni valakit, aki nem hall, de nem figyel ránk? Aki a lámpát fel-le kapcsolgatja egy emberekkel teli teremben, az vajon mit akar? Mennyire bensőséges viszonyt fejez ki, ha egy férfi megsimogatja egy másik férfi hátát-vállát? És minek kopognak egymásnak az asztalon a jelelők evés közben?
Amint egy halló bekerül egy siket közösségbe, meglepődik olyan dolgokon, melyek a siketek számára maguktól értetődők. Ezek egyrészt viselkedési szokások, másrészt a jelnyelv természetéből adódnak. Sok tekintetben eltérőek a jelnyelvi és a hangzó nyelvi kommunikáció feltételei.
Egy nem tipikus karácsonyi nóta nem tipikus előadásban. Stephen Torrence hobbiból slágereket fordít jelnyelvre, és ezeket ő maga adja elő. Teszi mindezt művészi színvonalon: jelnyelvi rímeket farag, arcjátékával hangulatot közvetít, gesztusaival a zene tónusát idézi fel. Ennek eszközeit vehetik most közelebbről szemügyre olvasóink – akár beiglimajszolás közben.
A YouTube-on a CaptainValor név mögött álló, pontosabban szólva: intenzíven mozgó figura, Stephen Torrence egyike a legnépszerűbb daljelelőknek. A huszonéves filosz és IT-szakember repertoárja néhány világszerte ismert slágert is tartalmaz, azonban saját ízlésének megfelelően nagy számban szerepelnek a szinte csak az Egyesült Államokban ismert dalok. Ezúttal egy erősen morbid karácsonyi dalt (Paul and Storm: Grandma’s Christmas Dinner) ismerhetünk meg az előadásában – ennek kapcsán viszont őt és a daljelelési módszereit is felfedezhetjük magunknak.
Hány siket kell ahhoz, hogy létrejöjjön egy jelnyelv? És hányféle jelnyelv létezik? Az eltérő jelnyelveket használók vajon képesek megérteni egymást?
Sokan hiszik azt, hogy a világon élő összes siket egyformán jelel, azaz egyetlen jelnyelv létezik. Pedig ez koránt sincs így! Nagyjából országonként eltérő jelnyelvekkel találkozhatunk, de akadnak olyan átfedések is, mint ahogy a hangzó angol vagy hangzó német esetében: némelyik jelnyelvet nagyobb területen is „beszélik”. Így például az amerikai jelnyelv (American Sign Language, rövidítve ASL) használatos az Egyesült Államokon kívül Kanadában is. Másutt pedig bizonyos jelnyelvek között kisebb eltérést találunk, mint más jelnyelvek között. Így például a magyar jelnyelv több hasonlóságot mutat lexika (jelkészlet) szempontjából az osztrák jelnyelvvel, mint a francia jelnyelvvel.
Az egyes jelnyelven belül pedig további változatok is élnek egymás mellett párhuzamosan: területi változatok („nyelvjárások”), életkori, műveltségi változatok, sőt bizonyos mértékig felekezeti különbségeket is találunk, bár ez utóbbi értelemszerűen főként a szakrális kifejezések terén érhető tetten.
A beszélt nyelvek többsége mára már használ valamilyen írásrendszert. De vajon miként rögzíthetők-e írásban a jelnyelvi jelek? És mit is írunk le, amikor jelnyelvi jeleket próbálunk karakterekkel rögzíteni: a jelentéses egységeket vagy a jeleket alkotó apró elemeket? És hogy kerülnek a képbe a jelelő avatarok?
Az írás fontos szelete az emberi nyelvhasználatnak, mára már széles rétegek által használt kommunikációs forma, egyben különféle információk archiválásának eszköze is. A beszélt nyelvek többsége mára már rendelkezik egy írott nyelvi formával is, azaz használ valamilyen írásrendszert: fogalomjelölőt, szótagjelölőt vagy hangjelölőt. De vajon le lehet-e írni mindazt, amit jelnyelven fejez ki valaki?
Ez a kérdés az 1960-tól datálható modern jelnyelvkutatással párhuzamosan komoly fejtörést okozott a nyelvészeknek is, ezzel párhuzamosan a siketek részéről is volt egyfajta álomkép arról, hogy egyszer talán jelnyelven is lehet majd például levelezni. Sokféle kezdeményezésre bukkanhatunk, ha kicsit beleássuk magunkat ebbe a témába. Rögtön az elején érdemes azonban szétválasztanunk, hogy mit is írunk le, amikor jelnyelvi jeleket próbálunk karakterekkel rögzíteni: (1.) A jelentéses egységeket valamiféle fogalomjelölő rendszerrel? (2.) Vagy a jeleket alkotó apró, önálló jelentéssel nem rendelkező elemeket, nagyjából egy hangjelölő rendszer logikáját követve? – Mindkettőnek megvan a maga előnye és hátránya, és talán nem meglepő, hogy mindkettőre találunk példákat. A cikk további részét a nyest.hu-n olvashatod
A Fogyatékos Személyek Jogairól szóló ENSZ Egyezményt és a fakultatív jegyzőkönyvét 2007. július 20-án ratifikálta Magyarország.
Az Egyezmény felsorolja és rögzíti a fogyatékos személyek legfontosabb, legjelentősebb jogait, köztük a siketekre és nagyothallókra vonatkozóan is, így a jelnyelv szabad használatának jogát, a jelnyelvi oktatáshoz való jogot, a siket kultúra fenntartásához való jogot.
Az Egyezmény összes cikke közül számunkra különös jelentőséggel bír:
Az ENSZ Egyezmény hazai ratifikálása óta több eredményt is felmutathatunk:
Letölthető Microsoft Word formátumban:
(2009. december 3-án hatályos változat):
„2009. évi CXXV. törvény
a magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról
Az Országgyűlés figyelembe véve, hogy a hallássérült, valamint a siketvak emberek a társadalom egyenrangú és egyenjogú tagjai, elismerve a jelnyelv kulturális, közösségformáló erejét, a hallássérült és siketvak személyek nyelvi jogainak rögzítése és a közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférésük biztosítása érdekében, a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény rendelkezéseivel összhangban a következő törvényt alkotja:”
Letöltés:
A jogok segítenek abban, hogy biztonságban és boldogan élhess. A jogaidat törvények védik. A legfontosabb jogokat, amelyek egy gyereket megilletnek, az ENSZ egyetlen dokumentumban foglalta össze. Ez a Gyermekjogi Egyezmény.
Köszönjük a filmben szereplő siket gyerekek és fiatalok közreműködését, akik segítenek nekünk abban, hogy minél több hallássérült gyerek is megismerje a jogait.
A film ajánlója:
ITT MEGNÉZHETED A TELJES „GYEREKJOGOK GYEREKNYELVEN” CÍMŰ FILMET IS, AMELY JELNYELVEN MAGYARÁZZA EL NEKED, MILYEN JOGOK ILLETNEK MEG TÉGED.
Gyerekjogok gyereknyelven – jelnyelven:
Film a „Többnyelvűség Európában – távlatok és gyakorlatok Kelet-Közép Európában” címmel 2011. március 25-26-án zajlódott nemzetközi konferenciáról, ahol a jelnyelv kiemelt szerepet kapott. A rendezvény főszervezője az MTA Többnyelvűségi Kutatóközpont – élén Bartha Csillával és Hattyár Helgával – társzervezője pedig a SINOSZ – élén munkatársaival és tisztségviselőivel. Ez a program részét képezi a SINOSZ ez évi cselekvési tervének. A rendezvény beigazolta a hozzá fűzött reményeinket, szakmai kapcsolataink gazdagodtak, szervezési tapasztalatunk szélesedett, helytálltunk!
A SINOSZ egyik legfontosabb szakmapolitikai alapvetése, hogy a jelnyelvet védje, fennmaradását óvja, a közösséget annak használatára ösztönözze, valamint a nyelv fejlesztésének módozatait megtalálja. A rendezvény célja azon a meggyőződésen alapul, miszerint a hatékony többnyelvűség akkor tartható fenn és adható tovább a fiatalabb generáció számára, ha az érintett egyének, közösségi szervezetek, egyéb civil szervezetek, kutatók, döntéshozók közös erőfeszítéseket tesznek ennek érdekében. A konferencia keretében a kelet-közép-európai régió országainak, valamint az EU nyugati tagállamainak szakembereit fogtuk össze. Átfogó képet kívántunk adni a régió nyelvi sokszínűségéről, közte a jelnyelv-használó kisebbség helyzetéről.
Film a „Többnyelvűség Európában – távlatok és gyakorlatok Kelet-Közép Európában” címmel 2011. március 25-26-án zajlódott nemzetközi konferenciáról, ahol a jelnyelv kiemelt szerepet kapott. A rendezvény főszervezője az MTA Többnyelvűségi Kutatóközpont – élén Bartha Csillával és Hattyár Helgával – társzervezője pedig a SINOSZ – élén munkatársaival és tisztségviselőivel. Ez a program részét képezi a SINOSZ ez évi cselekvési tervének. A rendezvény beigazolta a hozzá fűzött reményeinket, szakmai kapcsolataink gazdagodtak, szervezési tapasztalatunk szélesedett, helytálltunk!
A SINOSZ egyik legfontosabb szakmapolitikai alapvetése, hogy a jelnyelvet védje, fennmaradását óvja, a közösséget annak használatára ösztönözze, valamint a nyelv fejlesztésének módozatait megtalálja. A rendezvény célja azon a meggyőződésen alapul, miszerint a hatékony többnyelvűség akkor tartható fenn és adható tovább a fiatalabb generáció számára, ha az érintett egyének, közösségi szervezetek, egyéb civil szervezetek, kutatók, döntéshozók közös erőfeszítéseket tesznek ennek érdekében. A konferencia keretében a kelet-közép-európai régió országainak, valamint az EU nyugati tagállamainak szakembereit fogtuk össze. Átfogó képet kívántunk adni a régió nyelvi sokszínűségéről, közte a jelnyelv-használó kisebbség helyzetéről.
A SINOSZ Magyarország legnagyobb jelnyelvi tolmács szolgáltatója. Munkánk során arra törekszünk, hogy hidat képezzünk a kommunikációs akadályokkal küzdő hallássérült emberek és a többségi társadalom között. Számunkra a minőségi munkavégzés alapelvárás. Ennek felelünk meg több mint 8 éve, országosan 12 helyszínen, 30 tolmács közreműködésével.
Mi a feladata a jelnyelvi tolmácsnak?
Jótanácsok siket ügyfeleknek
Hasznos tudnivalók
mert, ha rendezvényén jelen van akár egy személy is a jelnyelv használók közül, akkor az egyenlő esélyű hozzáférést számára is biztosítani kell.
Leggyakoribb partnereink
Munkaadók, Rendezvényszervezők, Ügyfélszolgálatok, Önkormányzatok, Iskolák, Szociális intézmények, Média, Egészségügy, Igazságszolgáltatás
Letölthető szórólap, elérhetőségekkel:
Az Országos Elnökség állásfoglalása
Kedves Tagjaink, Siketek és Nagyothallók!
Később más témakörökben is készítünk állásfoglalásokat. Hamarosan elkészülnek az állásfoglalások jelnyelvi és felirattal ellátott változatai is, addig is kérjük türelmeteket.
Az állásfoglalások szöveges változatait ezen az oldalon találhatod meg (ld. a Csatolmányokban).
Bízunk benne, hogy támogatod az állásfoglalásainkat, az abban foglaltakkal egyetértesz!
dr. Kósa Ádám
Letölthetők:
A siket közösség
A jelnyelv
Nyelvi és kulturális kisebbség
A siket közösségünk által használt jelnyelv nagy hatással van pozitív önbecsülésünk kifejlődésére. Siket kultúránk egy életforma; élettapasztalatot ad, segíti kihasználni a vizuális szférát; egy kultúrateremtő alap, ahol a közös jellegzetesség a jelnyelv.
Tájékoztatásul a Wikipédia internetes enciklopédia ismertetőit is közöljük az alábbi két fogalomról. A SINOSZ nem feltétlenül ért egyet mindenben az ott leírt információkkal:
Nem is tudom megszámolni, hányan tették fel már kérdéseket a jelnyelvvel kapcsolatban. Sokak számára nem teljesen világos, mi a fene a jelnyelv, eszik-e vagy csak isszák. Az alábbi összefoglaló leginkább nekik
Vajon te is valamiféle tapogatozó választ keresel a kérdéseidre? No, mik volnának azok? Mik a kérdéseid? Nem? Nem akarod megkérdezni? No, semmi gond, majd beszélek én, azazhogy jelelek én neked néhány dolgot.
A jelnyelv mutogatás. Annyiszor előfordult velünk már, hogy nyilvános helyeken jelelgetünk más sikettel, erre odajön hozzánk bárki, akinek a figyelmét ez felkeltette, s megkérdezi, mi ez a mutogatás. Ilyenkor eszembe jut, hogy mások vajon mit láthatnak a kezeink által megrajzolt láthatatlan ívekben? Rendszert? Értelmetlen rángásokat? Pantomimszerű performanszot? Meg megannyi gondolat, amit viszont nem osztanak meg velünk. Valójában nem mutogatunk. Mi jelelünk, mégpedig olyan jeleket, amelyek értelemmel bírnak a jelnyelv minden használója számára még, ha a külső szemlélő számára ez sokszor nem vehető észre.
A jelnyelv nem nyelv. Azok, akik mutogatásnak vélik azt, ahogy jelelünk, ledöbbennek, amikor szembesülnek azzal a ténnyel, hogy a jelnyelv nyelvnek minősül nemcsak jogilag, de még tudományos szemmel is. A jelnyelv minden olyan jellemzővel rendelkezik, amelyeket összességében véve elvárnak egy nyelvtől. Van egy stabil közösségünk, amelyben anyanyelvként vagy tanult nyelvként használják a magyar jelnyelvet. Bárhol az országban eljelelhetem ugyanezt a jelet, megértenek a siketek, és én is megértem őket, amennyiben jelelgetünk. Van saját szótára, sőt, mi több: nyelvtana is!
A jelnyelvnek nincsen nyelvtana. Ez is egy olyan állítás, amely leginkább meglepődést és hitetlenkedést szokott kiváltani, pedig a jelnyelvhasználók számára mi sem természetesebb ennél az állításnál. A jelnyelv nyelvtana számos szabállyal rendelkezik, amely révén képes rendszerbe foglalni magát a jelnyelvet. Ha felszín alá merészkedünk, felfedezhetjük azt is, hogy éppúgy vizsgálható több szinten. Ami hangzó nyelvben fonéma, az jelnyelvben keréma. S ami nálunk egy jel, nálatok egy szó. A jelnyelven is éppúgy jeleket lehet alkotni, mint ahogy szóalkotásra is adott a lehetőség bármelyik élő hangzó nyelvben. A jelnyelv is képes mondatokat, összefüggő tartalommal rendelkező szövegeket alkotni.
Csak siketek használják a jelnyelvet. Ez a legkevésbé igaz a jelnyelvre, ugyanis a jelnyelv rohamosan hódít azok közül, akik egyáltalán nem szorulnak rá. Többé már nem mondhatjuk el a jelnyelvről, hogy siketek kiváltságos nyelve, ugyanis ehhez a nyelvhez bárki hozzáfér, és hozzá is férnek megannyi helyen. Országszerte rendszeres tanfolyamokat szerveznek A1 szinttől kezdve egészen C1-ig, pont úgy, ahogy bármelyik más nyelvnél! Természetesen vannak számosan, akik még ennél tovább is mennek: e nyelvet második anyanyelvként használva jelnyelvi tolmácsként közreműködnek a hallássérült közösség és a többségi társadalom közti közvetítésben. Azokról nem is beszélve, akik siketként születnek halló családba, vagy hallóként egy siket családba. Ott simán előfordulhat, hogy a halló fél megtanul jelelni, és elő is fordul.
Világon mindenütt ugyanúgy használják a jelnyelvet. Világszerte mindenhol használnak jelnyelvet, hol gazdagabban, hol kevésbé elterjedtebben, hol atársadalmi élet minden szintjén, hol csak siket közösségben. Azonban ezek különálló jelnyelvek, saját szótárukkal, saját nyelvtanjukkal. Bármily is megdöbbentő, de ezeket ugyanolyan folyamatok keretében kell elsajátítanunk, ahogy egy idegen hangzó nyelvet, mondjuk az angolt. A jelnyelvek esetében a származás szintén földrajzi alapú, azonban másfajta logika mentén alakult ki, ugyanis 2-3 évszázaddal korábban sorra alakultak meg Európa-szerte a siketeket oktató iskolák, ahová más országból jöttek tanárok, hogy ott is alkalmazhassák a másutt elsajátított jelnyelvet. Így elmondható, hogy a mai magyar jelnyelv legelső alapjait a bécsi siket iskola tanárai rakták le, ahol viszont az alapokat a francia iskolákban használatos jelnyelvvel töltötték fel. Az évszázadok viszont önálló jelnyelvvé csiszolták az egyes országokban használatos jelnyelveket.
A jelnyelv nem jelbeszéd. Annyira erősen él bennünk a hangon alapuló kommunikáció, hogy a beszéd gyakorlatilag a legalapvetőbb dolog ahhoz, hogy a gondolatainkat megoszthassuk másokkal, és befogadhassuk az övéiket. A jelnyelv viszont semmilyen formában nem alapul hangon, és nem a beszéd útján történik a kommunikáció. Egyszerűen kezekkel közlünk valamit, illetve látásunkkal fogadjuk be az ilyen közléseket. Mi is beszélgetünk, csak épp nem hangunkkal,
hanem kezeinkkel. Vagyis jelelünk. A jelnyelvet emiatt nem szokás jelbeszédnek titulálni.
