Mi a közös a clunyi szerzetesekben, a tőzsdeügynökökben és a siketekben? A jól informált olvasók bizonyára kitalálták, hogy mindhárom közösség valamiféle jelelési rendszert használ(t). Van-e vajon bármi közös vonásuk ezeknek a jelnyelveknek? Miért olyan nagy a jelentősége a kéz-alapú rendszereknek az alternatív kommunikációs rendszerek között? Egyenértékűek lehetnek-e a hangzó nyelvekkel?
Sokféle oka lehet annak, ha egy közösség nem vagy nem mindig a hangzó nyelvet használja rendszeres kommunikációra, hanem alternatív megoldást keres. A különböző kultúrákban meglehetősen széles palettája alakult ki a beszédet helyettesítő kódoknak: ismerünk különféle jelnyelveket, hang- és fényalapú morzét, dob- és füttynyelveket, legyező-jelzéseket, zsebkendőnyelvet. Az emberiség lényegében az összes érzékszervét kipróbálta már, melyik mennyire alkalmas üzenetek kódolására és a dekódolásra – ez alól talán egyedül csak a szaglás kivétel: az emberi kommunikáció tudatos formáiban ennek a jelentősége jóval kisebb, mint az állatvilágban. Ennek oka nyilvánvalóan az adott érzékszervünk tökéletlenebb működésében, illetve az üzenet precíz előállításának nehézségében rejlik.
