Nem is tudom megszámolni, hányan tették fel már kérdéseket a jelnyelvvel kapcsolatban. Sokak számára nem teljesen világos, mi a fene a jelnyelv, eszik-e vagy csak isszák. Az alábbi összefoglaló leginkább nekik
Vajon te is valamiféle tapogatozó választ keresel a kérdéseidre? No, mik volnának azok? Mik a kérdéseid? Nem? Nem akarod megkérdezni? No, semmi gond, majd beszélek én, azazhogy jelelek én neked néhány dolgot.
A jelnyelv mutogatás. Annyiszor előfordult velünk már, hogy nyilvános helyeken jelelgetünk más sikettel, erre odajön hozzánk bárki, akinek a figyelmét ez felkeltette, s megkérdezi, mi ez a mutogatás. Ilyenkor eszembe jut, hogy mások vajon mit láthatnak a kezeink által megrajzolt láthatatlan ívekben? Rendszert? Értelmetlen rángásokat? Pantomimszerű performanszot? Meg megannyi gondolat, amit viszont nem osztanak meg velünk. Valójában nem mutogatunk. Mi jelelünk, mégpedig olyan jeleket, amelyek értelemmel bírnak a jelnyelv minden használója számára még, ha a külső szemlélő számára ez sokszor nem vehető észre.
A jelnyelv nem nyelv. Azok, akik mutogatásnak vélik azt, ahogy jelelünk, ledöbbennek, amikor szembesülnek azzal a ténnyel, hogy a jelnyelv nyelvnek minősül nemcsak jogilag, de még tudományos szemmel is. A jelnyelv minden olyan jellemzővel rendelkezik, amelyeket összességében véve elvárnak egy nyelvtől. Van egy stabil közösségünk, amelyben anyanyelvként vagy tanult nyelvként használják a magyar jelnyelvet. Bárhol az országban eljelelhetem ugyanezt a jelet, megértenek a siketek, és én is megértem őket, amennyiben jelelgetünk. Van saját szótára, sőt, mi több: nyelvtana is!
A jelnyelvnek nincsen nyelvtana. Ez is egy olyan állítás, amely leginkább meglepődést és hitetlenkedést szokott kiváltani, pedig a jelnyelvhasználók számára mi sem természetesebb ennél az állításnál. A jelnyelv nyelvtana számos szabállyal rendelkezik, amely révén képes rendszerbe foglalni magát a jelnyelvet. Ha felszín alá merészkedünk, felfedezhetjük azt is, hogy éppúgy vizsgálható több szinten. Ami hangzó nyelvben fonéma, az jelnyelvben keréma. S ami nálunk egy jel, nálatok egy szó. A jelnyelven is éppúgy jeleket lehet alkotni, mint ahogy szóalkotásra is adott a lehetőség bármelyik élő hangzó nyelvben. A jelnyelv is képes mondatokat, összefüggő tartalommal rendelkező szövegeket alkotni.
Csak siketek használják a jelnyelvet. Ez a legkevésbé igaz a jelnyelvre, ugyanis a jelnyelv rohamosan hódít azok közül, akik egyáltalán nem szorulnak rá. Többé már nem mondhatjuk el a jelnyelvről, hogy siketek kiváltságos nyelve, ugyanis ehhez a nyelvhez bárki hozzáfér, és hozzá is férnek megannyi helyen. Országszerte rendszeres tanfolyamokat szerveznek A1 szinttől kezdve egészen C1-ig, pont úgy, ahogy bármelyik más nyelvnél! Természetesen vannak számosan, akik még ennél tovább is mennek: e nyelvet második anyanyelvként használva jelnyelvi tolmácsként közreműködnek a hallássérült közösség és a többségi társadalom közti közvetítésben. Azokról nem is beszélve, akik siketként születnek halló családba, vagy hallóként egy siket családba. Ott simán előfordulhat, hogy a halló fél megtanul jelelni, és elő is fordul.
Világon mindenütt ugyanúgy használják a jelnyelvet. Világszerte mindenhol használnak jelnyelvet, hol gazdagabban, hol kevésbé elterjedtebben, hol atársadalmi élet minden szintjén, hol csak siket közösségben. Azonban ezek különálló jelnyelvek, saját szótárukkal, saját nyelvtanjukkal. Bármily is megdöbbentő, de ezeket ugyanolyan folyamatok keretében kell elsajátítanunk, ahogy egy idegen hangzó nyelvet, mondjuk az angolt. A jelnyelvek esetében a származás szintén földrajzi alapú, azonban másfajta logika mentén alakult ki, ugyanis 2-3 évszázaddal korábban sorra alakultak meg Európa-szerte a siketeket oktató iskolák, ahová más országból jöttek tanárok, hogy ott is alkalmazhassák a másutt elsajátított jelnyelvet. Így elmondható, hogy a mai magyar jelnyelv legelső alapjait a bécsi siket iskola tanárai rakták le, ahol viszont az alapokat a francia iskolákban használatos jelnyelvvel töltötték fel. Az évszázadok viszont önálló jelnyelvvé csiszolták az egyes országokban használatos jelnyelveket.
A jelnyelv nem jelbeszéd. Annyira erősen él bennünk a hangon alapuló kommunikáció, hogy a beszéd gyakorlatilag a legalapvetőbb dolog ahhoz, hogy a gondolatainkat megoszthassuk másokkal, és befogadhassuk az övéiket. A jelnyelv viszont semmilyen formában nem alapul hangon, és nem a beszéd útján történik a kommunikáció. Egyszerűen kezekkel közlünk valamit, illetve látásunkkal fogadjuk be az ilyen közléseket. Mi is beszélgetünk, csak épp nem hangunkkal,
hanem kezeinkkel. Vagyis jelelünk. A jelnyelvet emiatt nem szokás jelbeszédnek titulálni.
