2026. október 10-én, szombaton a SINOSZ Központban rendeztük meg idei jelnyelvoktatói szakmai napunkat. A rendezvény célja az volt, hogy oktatóink egy aktív, inspiráló napot töltsenek együtt: közösen gondolkodjanak, megosszák egymással tapasztalataikat, és új ötletekkel, lendülettel térjenek vissza a tanórákra. Örömünkre szolgált, hogy ennyi elkötelezett kolléga fogadta el a meghívásunkat, és szánta a szombatját a közös szakmai munkára.

Barátságos kezdés, aktív délelőtt

A megnyitó különleges pillanata volt, amikor oktatóinkkal együtt megtekintettük Az Év Felnőttképzője 2026 – Nyelvi képzés kategória különdíját, amelyet idén a SINOSZ nyerhetett el. Ez az elismerés nem jöhetett volna létre oktatóink elhivatott, lelkiismeretes munkája nélkül, hiszen ők azok, akik nap mint nap hidat építenek a halló és a siket világ között, és tanulóink százaival szerettetik meg a magyar jelnyelvet. Ezért a megnyitón ezúton is szívből köszönetet mondtunk nekik – ez a díj az ő munkájuk elismerése is.
Az első előadást Juhász Ferenc tartotta „Hogyan tanítsunk kérdezni?” címmel. A kérdezés a jelnyelvi kommunikáció egyik alapja, ugyanakkor tanítása sok kihívást rejt, hiszen a mimika és a testtartás szerepe itt különösen fontos. A workshop során gyakorlati példákon keresztül vettük sorra, hogyan lehet ezt a témát érthetően és élvezetesen átadni a tanulóknak, figyelve a különböző nyelvi szintekre. Öröm volt látni, milyen sok saját ötlettel és tapasztalattal gazdagították a résztvevők a közös gondolkodást.

Egy rövid kávészünet után Nagyné Kiss Anna irányításával foglalkoztunk mélyebben a „Siketes jelek oktatása” témakörrel. Ez a téma különösen közel áll szívünkhöz, hiszen a magyar jelnyelvnek egy különleges, egyedi részét jelentik a siketes jelek, melynek oktatása rendkívül fontos ahhoz, hogy tanulóink ne csak jeleket, hanem valódi, élő nyelvet sajátítsanak el. Értékes szakmai beszélgetést indult el arról, hogyan tehetjük a tanórákat még hitelesebbé és közelebb a mindennapi kommunikációhoz.

Játékos délután, kötetlen beszélgetés

A közös ebéd jó alkalmat adott arra, hogy a résztvevők kötetlenül is beszélgessenek, kapcsolatokat erősítsenek és újakat építsenek. Ezek a pillanatok legalább annyira értékesek, mint maguk a szakmai programok, hiszen egy összetartó oktatói közösség a minőségi képzés egyik alapja.

A délutáni blokkban Gárdonyi Csaba „Játékos ötletek és feladatok” címmel tartott előadást, amely igazi energiabomba volt a nap második felében. A résztvevők nemcsak megismerhették, hanem ki is próbálhatták a bemutatott feladatokat, így rengeteg azonnal használható ötlettel gazdagodtak. Jó volt látni, mennyi nevetés és lelkesedés kísérte a gyakorlatokat – ez is mutatja, hogy a játékosság a felnőttek nyelvtanulásában is milyen fontos szerepet kap.

A napot kérdésekkel, észrevételekkel és kötetlen beszélgetéssel zártuk, ahol mindenki elmondhatta gondolatait, tapasztalatait és javaslatait a jövőre vonatkozóan. A visszajelzések megerősítettek bennünket abban, hogy az ilyen alkalmakra nagy szükség van, és oktatóink szívesen vesznek részt a közös szakmai fejlődésben.

Köszönet

Szeretnénk megköszönni előadóinknak – Nagyné Kiss Annának, Juhász Ferencnek és Gárdonyi Csabának – az alapos felkészülést, az értékes és gyakorlatias iránymutatásokat. Köszönjük minden résztvevő oktatónknak az aktív részvételt, a nyitottságot és a jó hangulatot, amellyel valóban szuper nappá tették ezt a szombatot!

Hiszünk abban, hogy a közös gondolkodás és a tapasztalatcsere a minőségi jelnyelvoktatás egyik legfontosabb alapja. Jövőre is folytatjuk! 🤟